Főkép

Mesterségem a halál című könyvében Robert Merle korhű képet tár elénk a Holokauszt valóságáról. A főszereplő, Rudolf Lang személyén keresztül hívja újra életre a valóságban Rudolf Höss néven ismert náci párttagot, a szabadcsapatok vezetőjét, az auschwitzi haláltáborok parancsnokát. Lang egyes szám első személyben, egyfajta önvallomás formájában mesél a háborús évekről, amelyek során emberek milliói estek áldozatul a „Führer” kegyetlenségeinek. A történet legnagyobb része valóságalapú, Merle alapos kutatásokat végzett annak érdekében, hogy méltóképpen mutathassa be a kor borzalmait, ily módon tisztelegve a Holokauszt áldozatai előtt.
 
A könyv zsenialitása abban rejlik, hogy nem ítélkezik, nem tör pálcát senki fölött. Merle célja, hogy mindkét oldal bemutatásra kerüljön, a tábor irányítói, csakúgy, mint a foglyok. Éppen ezért az olvasó, nem feltétlenül képes teljességgel elutasítani Lang értékrendjét, mesteri stílusával Merle eléri, hogy bizarr módon akár még szimpatizáljunk is és, már-már azonosuljunk a bajor parancsnokkal.
 
A regény egyik központi kérdése, hogy miként is válhatott szörnyeteggé az egykoron félénk, komplexusos gyermek, aki mindenáron meg akart felelni édesapjának. E lélektani háttér feltárása érdekében Merle bevezet minket Lang kora gyermekkorába, biztos kézzel vázolja fel a férfi sanyarú, nehéz gyermekéveit, szánakozást, megértést váltva ki olvasóiból. E bemutatás során kerülnek kibontásra Lang családi hátterének és a lelki fejlődésének súlyos hiányosságai. Félresiklásában komoly szerepet játszott édesapja, aki nemcsak őt, de az egész családot a zsarnoksága alá vonta. További okokként említhetők az eltúlzott szabályrendszerek és téves eszmék, konvenciók bevezetése, a merev szülői magatartás. A regény leghátborzongatóbb része a torz személyiségfejlődés végeredménye: ugyanis Lang egyszerre példás és pedáns családapa, valamint egy tömegmészárlás vezetője, mintha két személy lakozna egyazon testben.
 
Ugyanakkor nem egyedül a gyermekkori megfelelési kényszerrel magyarázható Lang személyiségtorzulása, a kor, a környezeti hatások egyaránt rossz irányba terelik Rudolf viselkedését. Ennek az embernek a mozgatórugója ugyanis nem más, mint a parancsok és a felettesek iránt érzett kötelességtudat, tisztelet. Vagy nevezzük inkább őt robotnak? Hiszen Lang gépiesen cselekszik és hajtja végre a rá kiszabott feladatokat. Nem hiába hangzik el szájából végszóként nemes egyszerűséggel a következő: „A parancsot teljesítettem”.
 
Világéletében parancsok irányították az életét: otthon, a fronton, csakúgy, mint a táborokban. Családja, a kor elvárásai, csakúgy, mint saját gyengesége tette olyan szörnyeteggé, aki lelkiismeret nélkül képes gyilkolni, és képes csak a számadatok, statisztikák szemüvegén keresztül szemlélni a világot. Számunkra érthetetlen, hogyan vihette véghez tetteit minden lelkiismeret-furdalás nélkül. Azonban azt is látni kell – még ha egyértelműen egy gyilkosról is beszélünk – az élet sokkal árnyaltabb annál, hogy egy  kapásból elítéljük tettei miatt. Semmi esetre sem menthetjük fel Rudolfot, de Robert Merle regényének köszönhetően mégis jobban átérezhetjük a helyzetét.
                                                                                                    
A regény végén található tárgyalás nagyon megrendítő. Lang igazi katona módjára viselkedik. „Mindazt, amit a táborban teszek, parancsra teszem. Engem nem terhel felelősség”. Viselkedése érthetetlen a kívülállók számára, szenvtelen, nyugodt magatartása teszi vérszomjas fenevaddá e pedáns embert a szemünkben. Jelmondata: „A becsületed a hűség”. E hozzáállás, csakúgy, mint a belőle következő szörnyű tettek elfogadhatatlanok a jó érzésű emberek számára, mindazonáltal Merle könyve segít nekünk abban, hogy jobban megértsük a náci, és más erőszak gépezetek működését. E szörnyűségek megvalósulásának okai egyrészt az adott társadalmi berendezkedés autoriter, és anarchikus mivoltában keresendők, másrészt az egyéni hozzáállásban, torzult személyiségben. Ily módon mégsem vethetjük el az egyéni felelősséget, mert bár engedelmeskedhetünk a tömeg akaratának, mégis a tetteink határoznak meg bennünket.
 
Merle élethű bemutatásának köszönhetően, anélkül nyerhetünk betekintést e kifacsart, szörnyű világba, hogy a Holokauszt ideje alatt történt eseményekhez hasonló rémségeket kellene saját bőrünkön megtapasztalnunk. Írónk oly módon idézi meg ezeket az emlékeket, hogy közben nem kíván ítélkezni, csupán arra sarkall, hogy mi magunk vonjuk le a konzekvenciát. A Mesterségem a halál olyan morális és etikai kérdésekkel telített mű, amelyet mindenki számára csak ajánlani tudok, aki fogékony az emberiség múltja, jelene, és jövője iránt.